Vadovics blogja

Vannak zenék, amik pont jókor esnek be az ember életébe, Planningtorock Have It All című lemeze például sok szempontból lehetne mostanság életem aláfestő zenéje. Vagy legalábbis szeretném, ha így lenne.

SEMMINEK SEMMI ÉRTELME.  (Igen, így, csupa nagybetűvel. Tovább nem is ragoznám.)

Meredith Monk zeneszerző, énekes, táncművész, koreográfus és rendező, egyszóval: művész. A zene, a tánc és a színészet egyszerre jelennek meg minden alkotásában, saját bevallása szerint ahol a hang táncba kezd, a test dalra fakad és a színház mozivá válik, ott van az ő…

Már a 2007-es Strange House is remek lemez volt a maga nyers, '60-as évek garázsrockját idéző számaival, és igazán senkinek nem lehetett volna egy szava sem, ha a zenekar ugyanezt az irányt célozza meg az ezt követő lemezén, a Primary Colours mégis másképp lett nagyszerű.…

Elég furán hangzik, tudom, de engem a metál többnyire megnyugtat. (Egyszer majd ki is fejtem, miért...) Az ilyesmi meg külön élvezet, mert ötletes, izlandi, és van benne kellő mélység ahhoz, hogy ne csak a sörre lehessen kapásból asszociálni, de azért nem elviselhetetlenül…

Ugye az evidens, hogy a Portishead sosem tartozott a modern terjesztési módszerekben gondolkodó zenekarok közé (egyáltalán: vajon tudják mi az, hogy "terjesztési módszerek"?), első albumukat például kizárólag bakeliten kívánták volna kiadni, pedig az akkorra már javában…

A fenti vicces(?) és nem kevésbé aktuális dalocska a koreai Wonder girls Nobody című számának leleményes újrahasznosítása (írhattam volna azt is, hogy paródiája, de tartok k-pop rajongó tinilányok bosszújától), amely az eredetivel szemben tényleg hasznos, ám ahhoz hasonlóan…

Direkt nem írok hozzá semmit.

Már tavaly is kezdett divatba jönni ez az afrikaias hangzás, a Vampire Weekend nyomán pedig abszolút trend lett idén. A Here We Go Magic is egyértelműen ezt a irányvonalat követi, de ellentétben a Vampire Weekenddel, nem légiesen könnyed popzenével, hanem pszihedelikusba forduló,…